Az Útra-kelésről

Tudod, Testvérem, mikor az Életed megáll s semmi újdonságot vagy örömet nem lelsz többé benne, akkor fel kell tudnod állni, kabátot s kalapot húzni és átlépni a ködbe, mely nem köd, csupán az önnön-tudatlanság ködnek látszó árny-függönye. Ez a lépés a legkisebb, mit megtehetsz; mégis a legnehezebb. Mindent feladsz, mit eddig magadénak tudtál.

Ne kérdezz, ne töprengj.
Ne legyen célod, ne legyen utad.
Tedd a lábad a másik után.
Ne siess; ne késs: haladj.
Ne gondold, ki ment előtted
Ki fog járni utánad.
Az Út végtelen; minden-előtted
S minden-utánad.

Mikor jársz, életed változásra ítéltetik, bár nem mint a bírói ítélet, mely a kor s a kor-erkölcs ismert-legjobbjaiból magának bűzlő csont-hús várat épít erővel s nem mint a felebarát hamar-ítélete, melynek nemhogy az Igazsághoz, de még a realitáshoz sincs való-köze, hanem mint a kő gördül a hegyről, nyugodt beletörődéssel.
Életednek ez szakasza az Út eleje-vége; nincs valódi-kezdet és valódi-vég, mint nincs valódi-Út és valódi-Kő sem, melyet felfoghatnál. Mit látsz, hallasz, tapintasz, szagolsz s ízelsz: csupán a Valóság rész-lenyomata; mintha a préselt virág körberajzolt-változatát kiáltanánk ki az illatozó, színpompás virág-teljességnek.

Ekkor - éltedben először - hazaérsz.
Nem biztos oda, honnan indultál és nem biztos oda, hová érkeztél, de otthon leszel. S ez a szó - otthon - majd mosolyra fakasztja lelkedet.
Ez nem a rajz-virág, hanem a Valóság-virág első szirma.

Jó utat, drága Barátaim.

Egy apokrif János-evangéliumból

Solvere volo et solvi volo.
Salvare volo et salvari volo.
Generare volo et generari volo.
Cantare volo et cantari volo.
Saltate cuncti!
Ornare volo et ornari volo.
Lucerna sum tibi, ille qui me vides.
Janua sum tibi, quicunque me pulsas.
Qui vides quod ago, tace opera mea.