A Boldogságról

A Sötétség-embere a Boldogságot saját körülményeiben és másokban keresi s mások körülményeiben látja. Számára a Boldogság ugyan-olyan elérhetetlen, mint a kék Ég. Emiatt a Boldogságot osztja s azt részként tekinti; feltételeket állít a Boldogság elé, sóvárog utána: „Ha megvenném ezt vagy azt a haszontalan holmit, boldog lennék”, „Ha szeretne ez vagy az a Boldogság-kereső, boldog lennék”; célnak tárgyakat, másokat, élvezeteket tekint. Mint ki nem látja a fától az erdőt; a Boldogságtól épp a sóvárgás, a körülmény választja el; ha feladás nélkül képes lemondani, ha sóvárgás nélkül tud kívánni s így körülményei nélkül Ön-magában éri el a Boldogságot, észre sem veszi: mint ki ágyban fekve álomra szenderül.
Ha eléred a Boldogságot, soha el nem veszíted azt, hisz kezdetektől a tiéd; független körülményeidtől és a körülötted állóktól. Ha változáskor mégis szomorúságot érzel, nem annak a jele, hogy elvesztetted vagy meg sem találtad Boldogságodat; csupán annak, hogy ember vagy: Boldogságodat össze-cserélted pillanatnyi állapotoddal.
Tisztítsd meg végtelen, belső s örök Boldogságodat a reá-rakódott portól, hogy veled ragyogjon.
Örömeidet ne téveszd össze Boldogságoddal: az öröm a körülmények változásának lehetséges járuléka, mely kívülről elmédbe folyik, de elapad s kiszárad; a Boldogság a Végtelenből Lelkedbe árad; azt melegíti s a Lélek-meleget érzed elmédben.