A szerelem, ha csapongó, zavaros, nyíl-suhanás szerűen csap szívedre, illúzió. Elméd terméke, melyben lehetőséget, meleget, boldogságot lát szemed. A pulzusszám megnő; a torokban gombóc keletkezik; a gyomor alkalmatlanná válik a táplálék befogadására s az elme megfeszül, nem gondolkodik; ez a test reakciója, szenvedése az elme vad játékaira. A szimpátia látványból, beszédből és illatból keletkezik, a Lélek lefüggönyözve vár a sarokba vetve.
Hosszú út s szerencse, ha két Lélek találkozik s úgy talál párjára. Ekkor nincs remegés, félrebeszélés, szív-félreverés, csupán a Szerelem, mezítelenül, teljes-valójában. Ha szóval kívánnánk leírni, legpontosabban a Végtelen-Szeretet illene rá. Ez a Szeretet nem csak a két Lelket érinti; a végtelen Szerelem- s Szeretet-Fény mindenre s mindenkire árad, mint a Nap fénye, nem kérdez, nem visszakozik, nem süti jobban a Tisztát s kevésbé a Gyilkost; mindenki befogadhatja, ki Lelkének függönyét félre-tette s Szívét a Mindenség felé kinyitotta.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése