Az Hét Égről való írás

Az Világban Hét Világos van,
Ezeket hívja a halandó Mennynek.
Az, mit Életnek nevezünk, csupán
A Sötétség örök metamorfózisa.


Hetedik Ég

Az Hetedik Mennyben,
Ha úgy, Égben
S imigyen a teljes Fényben
Lakoznak az Istenek,
Mert övék a Mindenek.

A Világban s Sötétben
Az Hatalmuk végtelen;
Minden felett állnak.
(S mi a Világban foly')
Ők mindent látnak.
Bár percükbe sem telik
Mégis irányítják s rendezik
Az Örök óta létező Óraművet.
Finomítják, olajozzák
Forgatják egyre a Végtelenséget.



Hatodik Ég

A Hatodik Ég a Szféráké,
Kik az isteni rendeleteket
Viszik véghez. Itt lakozik
Az Idő is, Isteneken
Nincs hatalma,
De a Világ nem foghat ki rajta.

Köztük lakozik még a Révész,
Hozzá képest a Föld is kérész.
Feladata a Holtak segítése
(Tudjuk; a Lelkek építése)
A végtelen Ködben, melyből
E segítség nélkül
Egyikük sem távozhat,
Mert több Ő, mint
Ember gondolhat.
Sok Sötétben élő igazán hiszi
(S Tanait ezer helyre viszi)
Ők képek vagy események,
Gondolatok, cselekmények
Tévednek: Ők a Második Élők.


Ötödik Ég

Az Ötödik Menny
Az Örök Mulatóké.
Övék a teljes Boldogság.
Párját mindjük megtalálta:
Itt őket megvárhatják
Itt a Tánc s a Mulatság.

Zene szól s folyik sok Bor;
Egyetlen Lélek sem Kóbor
Bár zúg a Tánc s szalad az Éj
Ily' helyen máshogy tűnik a Kéj
S ezer szolga, ki
A csöbröket kihordja
Mégsem, soha részeges tivornya.
A Sötétségben élők nem
Tudhatják, mi a Boldogság.


Negyedik Ég

Átkelőké az Negyedik Ég.
A Szívben a Remény ég,
mert kietlen ködtenger ez,
Melyben a Ködön át
Szörnyű Vadak lesnek.
S lógnak alá élettelen Testek.

Be könnyű annak, ki
Már megtalálta az eleve
Néki rendelt Lelket:
Társsal sokkal könnyebb.
Ki régóta bolyong,

Leszáll hozzá a Révész,
(Már a Bor és Olaj is mérés)
S mondja: Ő tanítja. Ha úgy ítéli,
Szikra gyúlt, felemeli:
Az Ötödik Égbe helyezi.


Harmadik Ég

Harmadik Ég a Szellemeké.
Ők még nem szakadtak ki
Tökéletesen a Sötétségből,
Függünk tőlük, mint az Örökségtől.
Vissza-visszajárnak és vigasztalnak,
Nyugot adnak a vigasztalannak.

Már látják, ki az
Igaz Párjuk, s emiatt a
Felsőbb Mennyek hatják át
Őket: sejtik, mi a Boldogság.
Bár kapaszkodni ebbe: Bolondság.

A Sötét is tudja Őket,
Érzi is, közel vannak.
Bár tudná azt, mily közel
S mégis, mily távol.


Második Ég

A Holtak Lelkei lakoznak
A Második Égben.
Minden próbát kiálltak,
Mely a Sötétben lehetséges.
Ez Eget mind kijárja
Bármilyre is tehetséges.

Újszülött Gyermekek ők
A Szellemekhez képest,
Ezért tanulnak szorgalmasan;
Tanítják őket a Szférák és az Idő.

Ki már sejti Párját,
Elindulhat az Úton,
Melynek célja: a Világ
Megtalálása, eggyé váltása.
Ez Éltük utolsó válása.


Első Ég

Az Első Ég a Sötétben van,
Mégis különb a Sötéttől,
De nincs távol a Nap Körétől.

Minden napunkban láthatjuk
S látjuk is őket, körbevesznek
Minket, mégsem vesszük észre
Jelenlétüket. Miért? Mert velünk
Együtt léteznek az Úton.
Észre sem vesszük, de Lelkek,
Körülöttünk lévők; Kertek.

Ők a Virágok, a Fák, az Eső
A Mindenek felett álló Erő
S a Szél, a Kövek, a Füvek,
A Patakok s a Folyók, lásd:
Fölöttünk; az Ég kékje;
A Világmindenség Ékje.

Haláluk után a Sötétben-élők
Életük alapján besoroltatnak
Az Istenek által, ezért lesz
A tettei alapján ki-ki új Létező.

Kik bölcsek s bűntelenek voltak,
Egy nyár alatt hervadó s bomló
Virágok lesznek, melyeknek omló
Leveleik s Virágaik színné
Fakasztják a Világot. Éltükben ha
Bűnöztek, súlyuk szerint várnak.

Kik gonoszak voltak,
Fa, Folyó s kék Ég lesznek:
Ők ezredéveket is eltöltenek,
Míg végül a Világosba
Jutnak: így tisztulhatnak.
Lásd meg, mit gyönyörűnek
S tökéletesnek tartunk
Annak is Célja a Tisztulás.

Ezért kell a Természetet
Tisztelnünk: felettünk álló.
Ha megsértjük, várakozásunk
Végtelen lehet.


Sötétség

Mi mind a Sötétben élünk,
Nincs másunk, mint e Létünk.
Az Út-at keressük,
Mi nem jó, lenyessük.
Éltünkben is keseredünk,
De Bűnt is követünk.

Az Élet csak keresés;
Hatalmas tál,
Tészta-keverés.
Próbáljuk keresni Társunkat,
Bár nem látjuk magunkat
De ahhoz, hogy Megvilágosodjunk
Az Élet tisztelete szükséges.

Tisztelnünk kell mindezért a
Természetet, Lelkeket, többi Létezőt;
Szférákat és az Időt,
De főként az Isteneket.

A Sötétségben-élő fél a Haláltól,
mert nem ismeri azt.
Ha az Út-at követné, tudná;
Minden a Halállal kezdődik.

Az Útra-kelésről

Tudod, Testvérem, mikor az Életed megáll s semmi újdonságot vagy örömet nem lelsz többé benne, akkor fel kell tudnod állni, kabátot s kalapot húzni és átlépni a ködbe, mely nem köd, csupán az önnön-tudatlanság ködnek látszó árny-függönye. Ez a lépés a legkisebb, mit megtehetsz; mégis a legnehezebb. Mindent feladsz, mit eddig magadénak tudtál.

Ne kérdezz, ne töprengj.
Ne legyen célod, ne legyen utad.
Tedd a lábad a másik után.
Ne siess; ne késs: haladj.
Ne gondold, ki ment előtted
Ki fog járni utánad.
Az Út végtelen; minden-előtted
S minden-utánad.

Mikor jársz, életed változásra ítéltetik, bár nem mint a bírói ítélet, mely a kor s a kor-erkölcs ismert-legjobbjaiból magának bűzlő csont-hús várat épít erővel s nem mint a felebarát hamar-ítélete, melynek nemhogy az Igazsághoz, de még a realitáshoz sincs való-köze, hanem mint a kő gördül a hegyről, nyugodt beletörődéssel.
Életednek ez szakasza az Út eleje-vége; nincs valódi-kezdet és valódi-vég, mint nincs valódi-Út és valódi-Kő sem, melyet felfoghatnál. Mit látsz, hallasz, tapintasz, szagolsz s ízelsz: csupán a Valóság rész-lenyomata; mintha a préselt virág körberajzolt-változatát kiáltanánk ki az illatozó, színpompás virág-teljességnek.

Ekkor - éltedben először - hazaérsz.
Nem biztos oda, honnan indultál és nem biztos oda, hová érkeztél, de otthon leszel. S ez a szó - otthon - majd mosolyra fakasztja lelkedet.
Ez nem a rajz-virág, hanem a Valóság-virág első szirma.

Jó utat, drága Barátaim.