Magunk ápolásáról

Az Úton-járás számunkra nem egyszerű látszat legyen; ha a lépések saját magunk vagy mások megtévesztését, szemünkben vagy szemükben magunk szépnek-láttatását szolgálják, úgy utunk s célunk is hamis; valójában reá sem léptünk az útra s így az Úton való állapotunkról való beszédnek nem hogy értelme, de még oka sem lehet. Figyeljünk arra, hogy bármi, mit teszünk, ne másoknak vagy magunknak megfelelni-vágyás jegyében tevődjön. Ha célunk magunk más-láttatása, sehol sem vagyunk, bármily kiváló ez-vagy az a tulajdonságunk.
Erősítsük meg magunkat és akaratunkat, célnak ne az utat, úton-járást, vallást, filozófiát vagy tudományt tekintsünk, hiszen ezek közül bármelyik; Útnak méltó és tökéletes, célnak gyarló és gyermeteg.
Ha útnak tekintjük az utat, úton-járást, vallást, filozófiát vagy tudományt, úgy teljességében el nem érhetjük sem az utat, sem az úton-járást, sem a vallást, sem a filozófiát sem a tudományt, ám-ha ezeket az Út eszközének tekintjük s célként a Végtelen-Egy-Üresség - mely a Teljesség - lebeg szemünk előtt, úgy az út, úton-járás, vallás, filozófia s tudomány végső-pontjába jutunk, elvéve indulásunknak helyét.
Minden lépésünkkel erősítsük ön-magunkat; térjünk a Világosság felé, de ne törjünk az erő, a hatalom vagy más, látszat-cél felé.
A látszat-cél mindig számolható, mindig nevesíthető; az igaz-Cél nem számolható, nem nevesíthető, mert a név nem őt határozza meg, hanem minket sorol.
Ha magunkat erősítjük s mégis hamis cél felé törünk, úgy olyanok leszünk, mint a pengő acél; nálunk erősebb nem lesz, nálunk pengőbb nem lesz, nálunk hatalmasabb nem lesz, nálunk fényesebb nem lesz; ám az öregember legyőz majd, a szakadó húr kiválóbb lesz, a koldus gazdagabb lesz s az egy-gyertya világosabb lesz.
Ha magunkat ámítjuk s a Cél felé nem törünk, a homokhoz leszünk hasonlatosak; szerkezetünk nem lesz; a belénk-hulló alakját vesszük fel, a reánk-lépő lábát nyaljuk körbe, az első eső elmos minket s az első szél messze-hord.
Bár acél bár homok lesz formánk; a lelkünket kizártuk s az úton nem jártunk.

Lépjünk bátran az Egy felé.

A Világ teljességéről

A gyermek úgy tekinti a Világot, mint egy kiismerendő végtelent, bármely pontját részletek nélkül, egészként szemléli.
A férfi úgy tekinti a Világot, mint egy végtelen tárházat; építeni és kiismerni akarja mennél-jobban.
A nő úgy tekinti a Világot, mint egy teljességet, nem kívánja teljes-egészében kiismerni, csupán az általa ismert darabokat széppé tenni.
Az öreg úgy látja a Világot, ahogy azt kiismerte s ahogy benne kedve telik.
Mindjük gyermek, mely elvesztette szemét, hogy lássa, fülét, hogy hallja, nyelvét, hogy ízelje, orrát, hogy érezze, kezét, hogy megteremtse és formálja.
Nézz magadra; hogyan látod a Világot?
A Világot ne kívánd rendezni sem adással, sem véttel.
Annyit érsz csupán, mintha a malomban a gabona-szemeket illesztenéd egyenes-sorokba.